Jim Collins a szervezeti kiválóság kutatásáról ír, Steven Covey viszont az egyén, az ember kiválóságának kutatásával foglalkozik.
A kiemelkedően sikeres emberek hét szokása az erős jellemen és a beidegződésekkel szembeni paradigmaváltásokon alapul. Nem a felszínes és könnyen formálható személyiségre és kommunikációs képességekre, hanem a gyermekkorban megalapozott jellemességre és annak sokkal mélyebb, gyökeresebb fejlesztésére épül, ezen belül is az önfejlesztésen, vagyis az önmagunk és nem mások megváltoztatásának képességén alapul.
Az első három szokás a személyes, egyéni győzelemről szól, a másik három az emberi kapcsolatok minőségéről, az egész betetőzéseként a hetedik szokás pedig a kialakított képességek folyamatos fejlesztésére, egy képi hasonlattal a „fűrész megélezésére” fókuszál.
Akkor aratunk egyéni győzelmet, mondja, amikor önuralmat és önfegyelmet tanulunk, és akkor aratunk közös győzelmet, ha mélyreható, hosszan-tartó és kiemelkedően eredményes kapcsolatokat alakítunk ki másokkal. Így jutunk el a külső körülményektől, másoktól való függés kényelmes állapotából (dependence) először a függetlenség, szabadság, felelősségvállalás szintjére (independence), majd ezt követheti a kölcsönös függés és együttműködés (interdependence) kialakításának fázisa. Ehhez meg kell szabadulnunk az olyan gátló paradigmáktól, mint például hogy a körülmények határozzák meg az életünket, az élet véletlenszerű események sorozata, és hogy mindent a sürgős dolgokkal kell kezdeni, arra hogy az életünket saját döntéseink határozzák meg, az életünket tervezetten kell élnünk, és hogy nem a sürgős, hanem a fontos dolgok az elsődlegesek! Ezzel juthatunk el az egyéni győzelem szintjére.
A közös győzelemhez olyan paradigmákkal kell tudatosan szakítani, mint például hogy amennyi másoknak jut, annyival kevesebb marad nekünk, hogy azért hallgatunk meg másokat, hogy válaszolhassunk, vagy hogy vagy a másik ember, vagy az én akaratom teljesül és nincs közös út. Ha ezekkel megküzdöttünk, rájövünk, hogy mindenkinek jut, mindig van win-win megoldás, vagyis a kecske is jóllakhat, a káposzta is megmaradhat. Amikor másokat meghallgatunk, azt az odafigyelés és megértés szándékával kell tennünk, nem a saját önkifejezésünk érdekében. És szinergiában, másokkal együttműködve, együtt sokkal jobb eredményeket hozhatunk létre, mint külön-külön, hiszen a mások iránti bizalom és együttműködés megtermékenyítően hat a gondolatokra.
Végül a hetedik szokáshoz szakítanunk kell azzal a feltételezéssel, hogy csak „az aranytojás megszerzésére” kell koncentrálni egész munkásságunk során, mert eredményesebb gondozni „az aranytojást tojó tyúkot” – vagyis tulajdonképpen saját magunkat, azaz a teljesítőképességünket.
Ezeknek a képességeknek a birtokában jobb emberré válhatunk, megerősödnek a kapcsolataink, javuló teherbíró képességgel nézhetünk elébe a folyamatos fejlődésnek. És ki ne vágyna mindezekre?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése